Tanévzáró kerékpártúra az Őrségben és az Alpokalján
Közvetlenül a tanévzáró után került sor iskolánk túrázócsapatának szokásos év végi táborára, melynek idén Magyarország nyugati csücske, ezen belül az Őrség és az Alpokalja vidéke adott otthont. Elsőízben szerveztünk ilyen hosszúságú és nehézségű kerékpártúrát tanulóinknak, így mi – szervezők – is komoly várakozásokkal tekintettünk a program elé.
A rövid határidő ellenére iskolánk 22 diákja jelentkezett az öt napos kihívásra, s kerékpárjainkkal felvértezve június 22-én délután fel is szálltunk a Déli pályaudvarról Szombathelyre tartó InterCityre. A MÁV jóvoltából majdnem egy órával többet tartózkodhattunk a vonaton, mint kellett volna, így a körmendi csatlakozást nem értük el, de szerencsére a későbbi vonaton is elfértek kerékpárjaink, így az esti órákban meg is kezdődhetett a túra. Első nap – bemelegítés gyanánt – egy viszonylag könnyű és sík szakasz várt ránk Nádasdon át Hegyhátszentjakabra. A túra első és egyetlen defektjének begyűjtése után este már sátraink előtt eszegettük a finom grillkolbászokat, s élveztük a langymeleg nyári estét. Alkonyatkor meglátogattuk a közeli Vadása-tavat is egy rövid pancsolás erejéig.
Mivel az elkövetkezendő napokra komoly hőhullám érte el az országot, így ennek tudatában alapos felkészítés után indultunk neki a túra első igazi hosszú etapjának. Bemelegítés gyanánt Pankaszon és Nagyrákoson át az őrség fővárosába, Őriszentpéterre tekertünk, majd rövid pihenő után a Szalafő melletti Pityerszeri Skanzenben tettünk látogatást, ahol megismerkedhettünk a hagyományos őrségi épületekkel. Innen dombosabbá vált a terep, mely a közben megérkező 33 fokkal együtt komolyan próbára tette a csapat képességeit. Farkasfa után választhattak a gyerekek, hogy a rövidebb útvonalon közvetlenül a Máriaújfalu melletti Hársas-tó kellemes vizében pancsolnak, vagy a hosszabb, embert próbálóbb útvonalon haladnak Magyarország legnyugatibb pontja felé. Számunkra is meglepő módon a csapat 70%-a hosszabb, nehezebb útvonal mellett döntött, bizonyítva azt, hogy tényleg a kerékpározás, túrázás szeretetéért választották programunkat.
Az Őrség persze így is komolyan feladta a leckét: kemény, dombos útvonalon tekertünk. Apátistvánfalván megnéztük a Határőr Emlékhelyet, majd egy pillanat erejéig látogatást tettünk Szlovéniában, s egy falatnyi forgalmatlan határmenti úton értük el Magyarország legnyugatibb falucskáját: Felsőszölnököt. Innen nem messze található a Hármashatár-hegy, országunk legnyugatibb pontja. A hegy tetején egy kőből épült obeliszk jelöli azt a pontot, ahol Magyarország, Szlovénia és Ausztria határa találkozik egymással, s a gyerekek nagyon élvezték, hogy körbe-körbe sétálva alig 10 másodperc alatt három országban is járhatnak.
Rövid pihenő után Szentgotthárdot vettük célba, majd csatlakoztunk a hársas-tavi pancsolókhoz, ami ránk is fért ezen a meleg napon. Az újra egyesült csapatra már csak 7 kilométernyi tekerés várt a Rába-menti Csörötnek falu kis kempingjéig, ahol felállítottuk sátrainkat és meleg vacsorát készítettünk bográcsban. A hosszú túrán megtett 85 kilométeres táv jelentősen meglassította az eddig nagyon jól pörgő csapatunkat, de nem annyira, hogy ne szurkoljunk együtt a magyar válogatott Németország elleni EB-meccsén a közeli presszóban. A végig vezető nemzeti csapatunk döntetlenje enyhe csalódás volt, ne a mai nap szerzett tengernyi élmény azért kárpótolt minket.
A túránk harmadik napján végig együtt haladtunk az osztrák-magyar határ mentén északi irányban. Szentpéterfa előtt és után egy rövid szakaszra át kellett lépnünk Ausztriába, s bár a határon megállítottak a határőrök, de az útvonal jellegéből adódóan biztosították számunkra ezeket a rövid osztrák szakaszokat, melyeket csak jelentős kitérővel lehetett volna kikerülni. A koradélutáni órákban érkeztünk meg Felsőcsatár falucskába. Táborhelyünk a Vashegy oldalában található Gyermeküdülő volt, így a kétnapi sátrazás után a gyerekek örömmel vették birtokba az épületet. Délután meglátogattuk a közeli Pinka-folyó szurdokvölgyét, s a fürdés ma sem maradhatott ki.
Túránk negyedik napjára szerencsére egy kicsit enyhült a kánikula, csak 28 fokot mutattak a hőmérők. Szerencsénk volt, hiszen ma jött el túránk legnehezebb, vagy – ahogy kerékpáros nyelven mondani szokás – királyszakasza. Előttünk magasodott a Kőszegi-hegység, a 884 méter magas Írott-kő csúccsal (ez az egész Dunántúl legmagasabb pontja), s csak arra várt, hogy meghódítsuk. Az erre a napra már egyre jobban elfáradó kisebbek komoly aggodalommal tekintettek a hegy lankás zöld csúcsaira, ekkor még nem tudtatták, hogy számukra külön meglepetéssel készülünk, hiszen a kísérőautó üresen akár 4 utast is el tud vinni a bringájával. Amíg a bringások megérkeztek Velembe, addig a csomagok már megérkeztek a következő táborhelyünkre, így 4 bringásunkból szurkoló lett a hegyi szakaszon. A hangulat már-már a Tour de France hegyi szakaszokat idézte, a felfelé kaptató, s egyre jobban szétszakadó mezőnyt kanyarról-kanyarra kísérte a bringákkal megrakott autó, melyből folyamatosan szólt a bíztatás.
Sőt néha ki is szálltak a szurkolóink hogy testközelből érezzék a „versenyt”. A bringán maradó csapat ezt látván teljesen megtáltosodott, s alig akart megállni az élmezőny a domb felének számító Szent Vid kápolnánál. Pedig szükség volt a pihenőre, hisz a második szakasz még meredekebb dombokat tartogatott, mígnem 8 km kaptatás után megérkeztünk a 750 méteres magasságban található Hörmann-forráshoz. Ebéd után innen vettük célba az Írott-kő csúcsot, mely egy alig 2,5 km-es sétával közelíthető meg. A kilátóban elénk táruló panoráma után mindenki megértette mi értelme volt az elmúlt órák szenvedéseinek.
A pedálok után innen a fékeké lett a főszerep, egész Kőszeg városáig ereszthettük a bringákat, ki gyorsabb, ki lassabb sebességgel vérmérséklete szerint. Egy kisebb kicsúszástól eltekintve mindenki balesetmentesen leért, így még maradt energiánk a barokk óváros és a Jurisics vár megtekintésére is. Fagyizás után a Kőszeghegyalján folytattuk utunkat Cák falucskáig, melynek sátorverőhelyén töltöttük az éjszakánkat. Délutánra egy kisebb eső is érkezett, de nem igazán tudott kizökkenteni minket szokásos napi rutinunkból, így az esti tábortüzet az új túrázóink beavatásával színesítettük. Mire eljött ez a pillanat már szinte mindenki elfelejtette, hogy ma 65 km-t tekert nagyjából 500 méternyi szintemelkedéssel.
Utolsó napra már csak egy rövid és könnyű szakasz maradt hátra a Kőszeghegyaljától Szombathelyre, melyet a délelőtt folyamán teljesítettünk, s délután már vonattal utaztunk haza Budapestre.
A túra – számomra – minden előzetes várakozást felülmúlt, s megerősítette bennem, hogy a gyalogtúrázás mellett egyre nagyobb igény van a gyerekekben a kerékpáros túrázásra is, de ennek van egy nagyon fontos technikai feltétele is, egy könnyű, kényelmes és jól tekerhető, túrázásra alkalmas kerékpár. Kedves Szülők! Ha tehetik, ilyet vásároljanak gyereküknek, mert – bármily hihetetlen – javarészt ezen fog múlni, hogy szeretni, vagy utálni fogja a gyerkőc a bringázást.