Támogatási felhívás

FELHÍVÁS szja 1%-ról való rendelkezésre

Kedves Szülők, Támogatók!

Szeretnénk kérni Önöket, hogy aki még megteheti, rendelkezzen az alapítvány javára személyi jövedelemadójának 1%-áról.

Emlékeztetjük Önöket, hogy 2022-ben jelentős összeget fordítottunk tárgyi eszközök beszerzésére, melyek a gyerekek tanulását és iskolai szabadidős tevékenységét segítették: tabletek vásárlása, hangszórókat kaptak az osztálytermi számítógépek, fehér tábla került a még hiányzó helyre és fejhallgatókat vásároltunk. Ugyanakkor támogattuk az Életrevaló programmal kapcsolatos pedagógus képzést.

Szinte hihetetlen, hogy mindez sikerült! De nem is valósulhatott volna meg az Önök hathatós támogatása nélkül.

A kuratórium tagjai mindenféle ellenszolgáltatás nélkül végezték és végzik munkájukat, számukra semmilyen költséget nem számolunk el. Meggyőződésünk, hogy jól sáfárkodtunk az Önök adományaival, azt minden lehetséges módon a gyerekek, az iskola javára fordítjuk. Továbbra is gyűjtjük az elemeket, a használt háztartási olajat, benne vagyunk a Sulizsák programban, mindent megteszünk, hogy bővíthessük anyagi lehetőségeinket, de az Önök támogatása nélkül mindez nem lehetséges. Az idén kapott felajánlásokból tableteket tervezünk vásárolni, hogy egyszerre több osztálynyi gyermek tudjon dolgozni, de sok még a fejlesztésre váró más terület is. 

Ezért is kérjük Önöket, hogy továbbra is támogassanak minket, és rendelkezzenek az alapítvány javára adójuk 1%-val.

Köszönettel:

Perge Éva
elnök sk. 


Az alapítvány adatai :

Neve: A Művelt és Egészséges Gyermekekért Közhasznú Alapítvány (rövid neve: MEGY Alapítvány)

adószáma: 19676786-1-43

számlaszáma: 11722003-20073400


Adományaikat az iskola titkárságán is leadhatják Dudás Ágnes gazdasági előadónak.

Partnereink

bakosfa iskolagyumolcs  
kobold 004    

Nemzeti Együttmüködési Alap

Alapítványunk a 2019. évműködési kiadásainak fedezésére sikeresen pályázott a Nemzeti Együttműködési Alaphoz és 154.000 forintot nyert. Köszönjük a támogatást.

Itt talál meg minket

Közösségi oldalunk

életrevaló

agenda21 okoiskola tehetsegpont umwelt unesco
© Gádor Általános Iskola 1950 - 2019 - minden jog fenntartva.

E-napló belépés

ekreta weblap

Legújabb események

Cs márc. 28
Tavaszi szünet
P márc. 29
Tavaszi szünet
Szo márc. 30
Tavaszi szünet
V márc. 31
Tavaszi szünet
H ápr. 01
Tavaszi szünet
K ápr. 02
Tavaszi szünet
Sze ápr. 03
Tavaszi szünet
Cs ápr. 04
Tavaszi szünet
P ápr. 05
Tavaszi szünet
Szo ápr. 06
Tavaszi szünet
Free Joomla! templates by AgeThemes