farsang2010Február 12-én pénteken már délelőtt 9 órára feldíszített tornaterem fogadta az alsós farsangolókat, akik színpompás jelmezekbe bújva hosszú tömött sorokban szórakoztatták egymást és a zsűrit.

A jelmezes bemutató és  tombola után minden osztály a tantermében folytatta a vidám versengést, táncolást.

16:30-tól a felsősök vették birtokba a tornatermet. A rendezvény a hagyományokhoz híven a bálkirály és a bálkirályő bevonulásával kezdődött. Idén a legtöbb szavazatot Károlyi Andrea és Márton Máté 8.

...

ausztriaMájus 10-16-ig 7 csodás napot töltöttünk a Salzkammerguti tavak festői vidékén.

Iskolánk 34 németet tanuló diákja két pedagógus kíséretében az idén bebarangolta Hallstatt, Bad Ischl és Salzburg környékét.

Az időpont tökéletes volt. A látnivalók és a program még inkább. Na és persze az a 15 óra nyelvóra anyanyelvi tanárokkal pedig különleges.

Fényképalbum megtekintése

futaseu2010. január 1-től 2011. június 30-ig Spanyolország, Belgium és Magyarország közösen tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztét (trió elnökség). Ebből az alkalomból a három országban Running for Europe címmel azonos napon és időpontban futóversenyt rendeztek kisiskolásoknak.

2010. május 7-én 14.00 órától, általános iskolai tanulók számára a Miniszterelnöki Hivatal, a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, valamint a Budapesti Atlétikai Szövetség rendezésében „Futás Európáért" címmel került sor a

...

2009. november 11-én tartottuk az alsós vers- és prózamondó versenyünket, melyre 51 tanuló jelentkezett.

 

Versenyeredmények:

VERS

1-2.osztály

  • I. Hatvani Zsófia 1.n
  • II. Kálóczy Gergely 1.a
  • III. Kőrösi Emese 2.n

 

3-4.osztály

  • I. Gyűrűs Boldizsár 4.b
  • II. Budai Benjamin 3.a
  • III. Jávor Liliána 3.a

 

PRÓZA

1-2.osztály

  • I. Pék Bence 1.a
  • II. Gálos Botond 1.a
  • III. Tölgyes Petra 2.n

 

3-4.osztály

  • I. Romhányi Réka 4.a
  • II. Feller Zóra 3.n
  • III. Rucska Gergő 3.n

Gratulálunk a helyezetteknek!

Iskolánkat a kerületi

...

bgparty05    Május 31-én (szombaton) nagyon sok szülõnk látogatott el gyermekével a hagyományos Gyermeknapi Bográcsparti rendezvényünkre. A fõzésen kívül nagyon sok sporttal, játékkal és vidámsággal telt a délelõtt mind a gyermekek, mind pedig szüleik számára.
 
A rendezvényen készült képekbõl összeállítás található a fényképalbumban .

kenuMájus 9-én 19 jelenlegi és volt diákunk rendhagyó kiránduláson vett részt. Szentendrétől túrakenukkal tették meg a Római partig tartó mintegy 12 km-es folyószakaszt.

A Pap-szigetről indult csapatunk rövid eligazítás után az Óbudai Sportegyesülettől bérelt hajókkal. Hamar kiértünk a szigetágból a folyóra, melyet elég nagy hajóforgalom jellemzett, így kaptuk a hullámokat rendesen. Rövid pihenőkkel dél körül értük el a Lupa-szigetet, ahol az ebédidőben a bátrabbak még a Dunába is bementek. Innen egy

...

2010. 04. 16-án  nagy sikerrel zajlott le a III. Kerületi Aerobic verseny, melyet a mi iskolánk rendezett.

Összesen 5 iskola 37 versenyzője vett részt. 

A versenyről felvételt készített a Promontor TV, melyet 2010. 04. 30-án fognak leadni!

Az aerobic órát levezette:

  • alsó tagozatosoknak Gyollainé Búzás Magdolna
  • felső tagozatosoknak Somogyiné Kuti Ilona

  • Pontozók: Hegyi Béláné, Mártonné D. Andrea, Szendi Gyuláné, Kőhalmi Zsuzsanna, Somogyiné K. Ilona
  • Hangosítás: Erős Bence, Répási Marcell, Feller
...

aaaxmasA Gádor Általános Iskola és a Gádor Mûvészeti Mûhely színvonalas ünnepi mûsorral kedveskedik a szülõknek, diákjainknak és hozzátartozóinknak.

Helyszín: Klauzál Gábor Mûvelõdési Központ (KUSZA) színházterme

Idõpont: 2007. december 20.   17 óra

Jegyek december 10-tõl 250 Ft-os egységáron kaphatóak az osztályfõnököktõl . Iskolánk tanulóinak és az óvodásoknak ingyenes a részvétel, de jegyet kell igényelni! Az elõadást gyerekeknek szülõi kísérettel lehet megtekinteni.

Ünnepeljünk együtt!


balaton Pünkösdhétvégén szombaton és vasárnap iskolánk 14 diákja vállalkozott arra a nem könnyű feladatra, hogy Siófok és Balatonfüred közötti mintegy 170 kilométernyi balatonparti szakaszt végigkerékpározza.

Budatétényben találkoztunk szombat hajnalban, Siófokig vonattal utaztunk. Innen rögtön rákapcsolódtunk a Balaton parti kerépárútra.

FELHÍVÁS

 

 

Kedves Szülők, Támogatók!

 

A „Művelt és egészséges gyermekekért" alapítvány az idén másodszor is kéri Önöket, hogy adójuk 1%-ának átirányításával támogassák tevékenységét, amellyel a Gádor iskolát segíti.

Egyéb támogatásaikat átutalhatják (számlaszám: 11722003-20073400), vagy kérhetnek befizetési csekket a gazdasági irodán Fejes Andrásnétól, illetve ugyanott nyugta ellenében is befizethetik. (Utóbbi esetben a csekket mi adjuk fel, és az igazolást is kiállítjuk.)

 

Támogatásukra számítva

...

Budapest 23 kerületéből évfolyamonként 2-2 versenyző (kerületi győztesek) vett részt a május 5-én megrendezett budapesti matematikaversenyen, melynek helyszíne a gazdagréti iskola volt. Iskolánkból 3 évfolyamból is volt versenyző.

Az ötödik évolyamból Molnár Krisztina a 46 versenyzőből az 5. helyezett lett. A hatodikosok közül Balla-Somogyi Csaba a 7., a nyolcadikosok között Szijj Norbert a 9. legjobb pontszámot érte el.

martonIdén is sok ovis, szülő és gádoros tanuló volt kíváncsi az iskolánk hagyományai közé tartozó Márton napi lámpás felvonulásra. Délután 5 órakor iskolánk színjátszóinak műsorával vette kezdetét a rendezvény a csordultig megtelt földszinti aulában. Sőt az udvaron is amerre néztünk lámpások fénye világított. A műsor után elindult a felvonulás, ahonnan meleg teával és libazsíros kenyérrel várták vissza a résztvevő gyerekeket a szervezők.

tanulmanyut

24 gádoros diák kisérőtanáraikkal együtt egy hét alatt áprilisban bejárta a Bajor Erdőt, Németország dél-keleti csücskét.

A német nyelvi tanulmányúton többségében a 6.n és a 7.n diákjai vettek részt, de jöttek velünk 8. b-s lányok és egy 5.a-s bátor leány is, aki csak az idén kezdte második idegen nyelvként a németet.

Az utazásunk első napján ismét bekukkantottunk Melkbe, megnéztük, mennyit változott egy év alatt. Lesétáltunk a Dunához is. Majd átsétáltunk a Dunán a Jochenstein-i duzzasztónál, ahol a Duna egyik

...

zebegeny

Négy csapatunk indult az április 17-én a Dunakanyarban, Nagymaros és Zebegény közt megrendezendő Budapesti Tájékozódási és Túraversenyen, melyet a Budapesti Diáktúra Szövetség hirdetett meg. Csapataink vidáman és könnyedén teljesítették a természetjárással, túrázással kapcsolatos feladatokkal tűzdelt, viszonylag nehéz, kaptatós útvonalat.  A versenyen készült képekből összeállítás találhatóa fényképgalériában.

Az eredményekről... ...

Szeretettel várjuk leendõ elsõs tanulóinkat és Szüleiket a következõ idõpontokban:
 
Játékos ismerkedési foglalkozások:
    március 21., 28., április 4.     16:15 - 17 óráig
 
  Nyílt órák:
    március 21.    9-11 óráig a leendõ tanító néniknél
   11-12 óráig a nyelvi napközis csoportokban
 
Igazgatói tájékoztató:          
    március 21-én  12 órai kezdettel
 

barlangFebruár 6-án 24 fős csoporttal vállalkoztunk rá, hogy felfedezzük a Budai-hegységben található Mátyás-hegyi barlang kiépítetlen járatait.

Túrázóinknak évről évre lehetõsékük nyílik iskolákban ilyen jellegű testmozgásra, mely télen a legideálisabb, hiszen barlangjaink hőmérséklete télen-nyáron állandó, így nem kell tartanunk az ilyenkor szokásos hidegebb időjárástól.

A túrán negyediktől hetedikig minden évfolyam képviseltette magát, sőt - mint már megszokhattuk - iskolánk öregdiákjaiból sem volt
...

A múlt héten volt a beiratkozás a kerületi alapfokú oktatási intézményekbe. Iskolánkba a következő tanulók nyertek felvételt...

A múlt héten volt a beiratkozás a kerületi alapfokú oktatási intézményekbe. Iskolánkba a következő tanulók nyertek felvételt...

Kedves Szülők!

Az iskola 50 éves évfordulójára szeretnénk az aulában egy „Családi fal"- at kialakítani. Ehhez kérjük azokat a szülőket, akik maguk is ide jártak iskolába, hogy küldjenek nekünk egy fényképet magukról és gyermekükről, hogy a családi falra kitehessük. Kérjük írják rá nevüket (anyukák lánykori nevüket is) meg azt is, hogy mikor jártak ide. Nagyszerű lenne, ha olyan családok is jelentkeznének, ahol esetleg már nagyszülő is van. Nagynénik, nagybácsik, testvérek, unokatestvérek és más rokoni kapcsolatok is

...

kenutura Május 8-án (szombaton) 22-ten vágtunk neki, hogy a Szentendrétől Budapestig tartó vadregényes Duna-szakaszt evezőlapáttal a kézben teljesítsük.

Rövid elmléleti oktatás után a Pap-szigeten szálltunk vízre, s a szűk kiságban gyorsan kiderült, hogy az elmléletben hallottakat melyik kormányos tudja a gyakorlatban is alkalmazni. A szentendrei révnél volt az első pihenő, pont jókor ugyanis egy hatalmas hajó érkezett. Innen egészen a Lupa-szigetig eveztünk. A parton ebédeltünk, majd egy nagyon

...

akali2009Egy gonddal kevesebb, Önnek és gyermekének! Tíz nap felejthetetlen élmény a Balaton partján, úszómedencés, faházas, gyermektáborban teljes ellátással, színes programokkal (discohajó, csúszda, vetélkedõk, sport programok, kirándulás stb.) Az ár tartalmazza még az utazás, a strandbelépők és a programok árát is.

  • Időpont: 2010. június 21 - 30.
  • Részvételi díj: 30 ezer Ft.

Javasolt befizetés: március-április-május hónapokban 10-10-10 ezer Ft.
Jelentkezés és előleg befizetés Mindler Éva tanárnőnél.
...

turaversenyNovember 14-én házi tájékozódási és túraversenyt szerveztünk a budaörsi kopár hegyek térségében. A versenyen összesen 16 tanulónk vett részt 6 csapatba tömörülve. A csapatonknak a terepen kijelölt pontokat kellett megtalálniuk és ott túrázással és természetjárással kapcsolatos feladatokat oldottak meg. A pontokon iskolánk elballagott, de még rendszeresen velünk túrázó tanulói faggatták diákjainkat. Az időjárás és a hangulat is jó volt, s szerencsére senki sem tévedt el túlságosan. Eredményhirdetés a

...

Január 10-én (csütörtökön) délután 1 órától nevelési értekezlet lesz tanáraink részére.

Emiatt délelõtt rövidített órák lesznek. Az 5. óra vége 12:05-kor várható. A 6. órák elmaradnak.

Ezen a napon nyelvi napközi, napközi, tanulószoba, HF-klub nem lesz.

Ügyeletet szükség esetén tudunk biztosítani!

bolyaiA Bolyai Matematika Csapatverseny Dél-Budai fordulójára 5 alsós és 5 felsős csapat nevezett. Alsóban a 4.b osztályosok csapata - Gyűrűs Boldizsár, Hódos Hunor, Máttyássy Dániel, Pritz Boglárka, felkészítő tanár: Mártonné Dudás Andrea - 9. helyezést ért el a 90 induló csapatból.

Felsőben a 7.n csapata - Balla-Somogyi Csaba, Svantek Dominika, Szijj Attila, Ujkéri Anna, felkészítő tanár: Hegyi Béláné - 39 csapat közül elérte a 9. helyezést.

Legeredményesebb a 8.a csapata volt - Barbarics Dániel, Kiss

...

Tisztelt Szülõk, Érdeklõdõk!

A Gádor Általános Iskola 6. évfolyama szeretettel meghívja Önöket 2007. május 24-én

8-13 óráig nyitott projektnapjára.

Téma:                     Török-kori Magyarország

  • *Korabeli életmód bemutató (Makett építés – minaret, török édesség készítése)
  • *Középkori kézmûvesség bemutatása (üvegmozaik készítés, gyékényfonás)
  • *Az eddig tanultak és látottak rendszerezése (szellemi vetélkedõ, játékos történelmi totó)
  • *Török kor az irodalomban (színdarab elõadása. Kezdete: 12:15)

Sok szeretettel várjuk Önöket!

...

További összeállításokat talál a Videogalériában.

Október 3-án rendezte meg a kerület a Futafok futóversenyt a Campona bevásárlóközpontnál. A versenyen iskolánk minden évfolyama szép számmal képviseltette magát. A következő eredmények születtek:

  • Ajtay Adrienn 2. n, 3. hely
  • Misák Erik 4.a, 3. hely
  • Gyűrűs Boldizsár 4.b, 5. hely
  • Právics Veronika 6.a, 5. hely
  • Poósz Ádám 6.n, 4. hely

Campona váltó: 4. hely. A csapat tagjai: Ajtay Adrienn, Máttyássy D
orina, Kövesi Georgina, Barsi Csenge, Poósz Ádám, Barsi Balázs, M
oncz László és Öhler Balázs.

A

...

A  tanévnyitó 2007. augusztus 31-én pénteken 17 órakor lesz. 

Augusztus 27.hétfõ  8-12 óráig  1. évfolyam

                             13-17 óráig  2. évfolyam

Augusztus 28. kedd 8-12 óráig   6. évfolyam

                             13-17 óráig  5. évfolyam

Augusztus 29. szerda  8-12 óráig  7. évfolyam

                             13-17 óráig  3. évfolyam

Augusztus 30. csüt. 11-13 óráig   8. évfolyam

                             13-17 óráig  4. évfolyam

Az ősszel lezajlott alsó tagozaton a 2000 méteres síkfutás felmérése. Az eredményekről...

Kedves gádoros diákok, szülők!

nepmeseSzeptember 30-án, a Magyar Népmese Napján nagyon sok diák és szülő megmozdult, hogy Benedek Elek születésnapját méltón ünnepelje. Sok szülőnek köszönhetően a gyerekek nagyon változatos jelmezekben érkeztek, együtt meséltek, töltötték ki a feladatlapokat, így nagyon sok aranytallér talált gazdára. Reméljük, mindenki élményekkel gazdagon tért haza. Az aranytallért gyűjtő diákok közül az alsó tagozaton Surján Anett 4.a, Tősér Viktória 3.a, Budai Flóra 3.n, Feller Zóra 3.n, a felső

...

Október 13-án (szombaton) iskolánk minden tanulója részt vesz a Futafok Kerületi Tömegfutóversenyen, melyet a Budafoki BMTE pályán és környékén rendeznek meg.
 
Rajtidõpontok:
  • 9:20   1-2. osztályosok  (2 km)
  • 9:40   3-4. osztályosok (2 km)
  • 10:10  5-8. osztályosok (4 km)
  • 10:40  Középiskolás és felnõtt mezõny (4 km)
 
Ezt követõen eredményhirdetésre és tombolahúzásra kerül sor. 

...mert magasan a legjobb
 
kekes_koOktóber 21-én (vasárnap) iskolánk gyalogtúrázói Magyarország legmagasabb pontja felé veszik az irányt. Aki szeretné megérinteni a képen látható nemzeti színû követ az ország tetején, mindenre elszánt, s van kitartása a mintegy 814 méteres szintkülönbség legyõzésére az sok szeretettel várjuk! Október 22-23-a tanítási szünet, így a túra után mindenkinek lesz módja kipihenni magát!
 
A túrával kapcsolatos részletek...  ...

husvetIskolánkban a tavaszi szünet április 5-tõl (csütörtök) április 15-ig (vasárnap) tart. 
Ezalatt sok-sok pihenést és Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk minden kedves látogatónknak! 

A szünet utáni elsõ tanítási nap: április 16. ("A" hét, hétfõ)

kezmuv5December 4-én nagy örömünkre igen sok kis óvodás látogatott el hozzánk a szüleivel a kézmûves délutánunkra. A karácsonyi ünnepkörhöz illesztett tevékenységet a kicsik nagy lelkesedéssel végezeték. Óvodás, szülõ, tanító egyaránt jól érezte magát.

A délutánról készült képek megtekinthetõk a fényképalbumban.

További programjainkról itt tájékozódhat

cimg0029Iskolánk tanulói március 30. és április 6. között angliai úton vehettek részt. Zenka Zsuzsanna 8.A osztályos tanuló beszámolót írt az útról mely itt olvasható!

martonNovember 8-án tartottuk iskolánkban a hagyományos Márton napi lámpás felvonulást, amelyen most is – csakúgy, mint az eltelt években – sok diákunk és környezõ óvodák óvodásai is részt vettek szüleikkel.
 
A felvonulást megelõzõen tartották a kerületi német nyelvet oktató iskolák a Márton napi projekt verseny eredményhirdetését, melyen a képen látható Szijj Attila és Tóth Ádám munkája lett az elsõ helyezett.

Iskolánkban az elsõ félév utolsó tanítási napja január 18-a.

Január 21-én (hétfõn) korcsolyázás és kézmûves nap lesz.

A félévi értesítõket január 25-én (pénteken) kapják kézhez diákjaink.

Augusztus 27-én hétfõn 8-tól 15 óráig lesz.

kekes18A hûvös idõ és a korai kelés ellenére mintegy harminc jelenlegi és volt diákunk vállalkozott a Mátra és egyben az ország legmagasabb pontjának, a Kékestetõnek megmászására.
 
A gyalogtúráról készült képek megtalálhatóak a fényképalbumban .
 
A túráról... ...

Október hónap végén a következõ munkanap-átrendezésekre kerül sor:

  • október 20. (szombat) Tanítási nap, "B" hét hétfõi órarend szerint, 11 órától iskolai ünnepség
  • október 22-23. (hétfõ-kedd) Tanítási szünet
  • oktkóber 27. (szombat) Tanítási nap, "A" hét pénteki órarend szerint
  • október 28. -november 4. Õszi szünet

November végén lezajlott iskolánkban a sakk házibajnokság, s december elsõ hetében az itteni helyezettek képviselték iskolánkat a kerületi diákolimpián, melyet idén is a Kossuth iskolában rendeztek meg. A sakkozóinkról készült fényképek megtalálhatók itt.

Iskolánk honlapja az elmúlt hónapokban jelentõs átalakuláson ment át!

turaversenyNovember 10-én szombaton 22 diákunk 7 csapatba tömörüve vett részt iskolánk házi tájékozódási és túraversenyén a Normafánál. A vesenyrõl készült fényképek megtalálhatóak a fényképalbumban .

A versenyrõl...

...

A Budai Nagy Antal Gimnázium ZölDök szervezete az Állatvilág sokszínûsége címmel rajzpályázatot hirdetett, melyre iskolánk 7 tanulója készített alkotásokat. November 30-án az eredményhirdetésre két tanulót - Tóth Laurát (4.n) és Hellinger Dórát (6.a) hívták el. Laura a 30 pályázó közül a IV. helyezést érte el. Gratulálunk!

Iskolánk október 24-26-ig papírgyûjtést rendez a 8. osztály szervezésében.
 
Papírt hozni ezeken a napokon 7:15-tõl 7:45-ig, illetve 14:00-tól 16:00-ig lehet!

dscf3652Augusztus 31-én délután 5 órakor ünnepélyes tanévnyitóval kezdetét vette a 2007-2008-as tanév. Az új elsõsökrõl készült képek megtalálhatók a fényképalbumban.

karacsonyDecember 20-án délután iskolánk diákjai ünnepi mûsorral kedveskedtek szüleiknek, tanáraiknak, diáktársaiknak és hozzátartozóiknak. Mintegy 250 nézõ gyûlt össze a Klauzál Gábor Mûvelõdési Ház színházbermében.

dscf0393Az 5. osztályosok egész évben a Honfoglalás témakörével foglalkoztak. Ennek lezárásaként április 26-27-én projektnapokat tartottunk.
 

Partnereink

bakosfa iskolagyumolcs  
kobold 004    

Nemzeti Együttmüködési Alap

Alapítványunk a 2019. évműködési kiadásainak fedezésére sikeresen pályázott a Nemzeti Együttműködési Alaphoz és 154.000 forintot nyert. Köszönjük a támogatást.

Eseménynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Itt talál meg minket

Közösségi oldalunk

életrevaló

agenda21 okoiskola tehetsegpont umwelt unesco
© Gádor Általános Iskola 1950 - 2019 - minden jog fenntartva.

E-napló belépés

ekreta weblap

Legújabb események

P ápr. 26 @09:00 - 05:00PM
Gádor Trail
Free Joomla! templates by AgeThemes