Június első napján iskolánk túracsapata az Ipoly-folyó alsó szakaszát vette célba. Ipolytölgyesen gyorsan birtokba vették legénységeink a rendelkezésre álló nyolc kenut, s megkezdtük a 17 kilométeres vízi utunkat a torkolat után található Szob irányába.

Az alacsony vízállás miatt néha megfeneklettünk, de alapvetően kalandosan kanyargott a folyó alattunk, csupán néhány bedőlt fa és kisebb zúgó tette izgalmassá a kormányosok életét.

Az utolsó szakaszon már nagyon lomha volt a folyó, ráadásul a szembeszél is megnehezítette az egyre fáradó evezősök életét. Délután 4 óra körül értük el a végcélt, s fáradtan, s jócskán megpirulva indultunk el a vasútállomás irányába.

TANÁROK A VÉRPADON - avagy az Országos Elsősegélynyújtó Verseny budapesti fordulója, amikor a hóhért akasztják

Kicsit barokkos körmondat sikeredett a címből, de úgy is éreztük magunkat szombaton. Hosszú, gyötrelmes napot vártunk, úgy éreztük semmi nem fog összejönni, az egyikünk hátfájásra, a másik fejfájásra, a harmadik rövid éjszakára, a negyedik pedig az ízületeire hivatkozott, miért szeretne épp máshol lenni, vagy épp azt várta, hogy őt részesítsék elsősegélyben. Csak csapatunk férfitagja érkezett meg frissen és lazán, ahogy kellett.

Visszatértünk első megmérettetésünk helyszínére, ahol 2023-ban 3 fős csapattal próbáltunk megfelelni a lehetetlennek. Ez 3-4 sérült ellátásánál elég nehéz volt megugrani, de tapasztalatot bőven szereztünk, ha dicsőséget nem is. Maradjunk annyiban, azóta is azon gondolkodunk, vajon hány mókuscsalád él az Orczy-kertben? És ha atomrobbanás volt, akkor egyátalán kit kell még ellátni utána? És csak reménykedtünk, hogy idén az emojis feladatnál látni is fogjuk a papírra rajzolt apró, pici, mini képeket.