Tanévzáró túra Csehországban

Iskolánkban hagyomány, hogy a tanév végeztével egész évben aktív és lelkes túrázóink kitekintenek a nagyvilágra egy egyhetes külföldi túra keretében. Idén júniusban ez az ablak Csehországra nyílt meg, melyet egész jól sikerült felfedezni magunknak.

Június 21-én késő este a kelenföldi pályaudvarnál gyülekezett 30 főt számláló csapatunk, hogy az éjszakai járattal eljusson Prágába. A cseh főváros másnap kicsit borús arcát mutatta felénk,midőn átsétáltunk az ódon Károly-hídon a Moldva túlsó partjára, s felbaktattunk a várnegyed macskaköves utcácskáin a "Hradzsinba", ahonnan pompás kilátás nyílt a tornyokkal díszített belvárosra.

Délelőtti városnézés után vonatra szálltunk, s az este már a közvetlenül Németországgal határos Cseh-Svájc Nemzeti Parkban köszöntött minket, ahol felállítottuk első táborunkat. Két teljes napot töltöttünk el a csodálatos homokkő-bércek szomszédságában. Első nap egy 22 kilométeres kör várt ránk, mely érintette a Pravčická brána impozáns sziklakapuját, melyhez hasonló nagyságút nem találunk Európában. Délután pedig a Kamenice-szurdok sziklafalai közt túráztunk, illetve a szűkebb részeken hajókáztunk. Késő délután még felkaptattunk a Šaunštejn kilátóhelyére is pusztán a kilátás kedvéért.

Hétfőn a park bajor részére vezetett utunk. Reggel lebuszoztunk az Elba-folyó partjára, majd határátlépés után Schmilka falu pompás látványát már a közeli sziklák közük élveztük. Igazi kalandos, sziklás útvonal várt ránk a Rauschenstein, Wilde Hölle, Breites Horn és végül az Idagrotte érintésével kellemesen meleg időjárásban. A 15 kilométeres lépcsőzős-mászós útvonal után mindenki kellemesen elfáradva tért vissza Csehországba.

A gyalogtúrák után a tábor második részében a vizitúrázásé lett a főszerep. Túránk 4. napjának reggelén összecsomagoltuk felszerelésünket, visszabuszozunk Dečin városába, hosszú, több mint 4 órás vonatút várt ránk, melynek során szó szerint átszeltük az egész országot. Prága érintésével koradélután érkeztünk meg a Moldva partján található Vyšší Brodig. Ezen a pontok csapatunk több régi gádoros túrázóval is kiegészült. Bimbó Laci egészen a szlovéniai Bovecből érkezett, ahol jelenleg is rafting túravezetőként tevékenykedik, így a vadvízen is teljesen biztonságban érezhettük magunkat mellette.

Átvettük a kenukat és rövid elméleti oktatás után máris a Moldván találtuk magunkat. Első napi bemelegítésként egy 2 órás, 10 km-es út várt ránk Rožmberk városáig. Szerdán már egy egész napos, 25 kilométeres szakasz teljesítése volt a cél, melyre 6 óra evezést ír az itinerünk. Útközben megebédeltünk. A látványos szakaszt izgalmas zúgók tették még érdekesebbé. Délután 4 óra környékén érkeztünk meg Český Krumlov város mellett található kempingbe. Sátorállítás és egy kis pihenő után egy esti séta keretében megtekintettük a város történelmi negyedét, amit a Moldva nagy kanyarja szinte teljesen körülölel az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította. A legfiatalabb korú ház barokk, a vár a prágai Hradzsin után a második legnagyobb vár Csehországban. Finom vacsora után közös tábortűz keretében avattuk be újonc túrázóinkat, akik így már teljes jogú tagjai lettek Csapatunknak.

Csütörtökön ismét ismét egész nap a vízitúrázásnak hódolhattunk. Újabb 20 km és 5 órás evezés várt ránk. Először áteveztünk a tegnap már a partról megismert Český Krumlov óvárosán, mely a vízről egy teljesen új arcát mutatta nekünk. Itt találhatók ugyanis a folyó legtechnikásabb kiépített zúgói. Volt olyan csapat, aki nem úszta meg szárazon a kalandot. Délutánra aztán elhagytuk a civilizációt, hatalmas erdőségekben kanyarogtunk tovább a folyóval együtt. Célunk Zlata Coruna városa, ahol fellelhető a cseh gótika legértékesebb épületegyüttese, egy hatalmas kolostor. Az este ismét nagyon jó hangulatban telt, az ifi túrázóink népes táborát is bővítettük egy látványos és nagyon mulatságos avatási szertartással.

 

Az utolsó nap csupán a délelőtt várt csapatunkra egy 3 órás evezés. 17 km. A város után beeveztünk a Divci Kámen természetvédelmi területre, ahol hatalmas sziklafalak között kanyargott tovább a Moldva. Ez volt túránk legszebb szakasza. Boršov városában elbúcsúzunk a Moldvától és busszal utaztunk České Budějovice városába, a régió központjába. Hosszú utazás várt innen még ránk, először Prágáig utaztunk vissza, melyet esti fényeiben is megcsodálhattunk, majd késő este indult vissza nemzetközi buszjáratunk Budapestre, ahová péntek hajnalban érkeztünk meg.

Fárasztó, de kalandokban bővelkedő utazásunk sokáig emlékezetes lesz mindenki számára. Aki jövőre is velünk szeretne tartani, annak ajánljuk, hogy vegyen részt a tanév közben havonta megrendezett túráinkon, ilyen módon lehet bekerülni Csapatunkba.

Puskás Zoltán

túravezető


FOTÓALBUM


 

 

Támogatónk

bakoslogo

Köszönjük a Bakos Faipari Egyéni Cégnek, hogy segített iskolapadjainkat felújítani és könyvtárpolcainkat elkészíteni.

kobold 004

szelektiv