Tanévzáró túra Lengyelországban

Iskolánk túrázócsapata idén nyáron Lengyelországot vette célba. Június 23-29-ig tartó vándortábor során érintettük Krakkó és Zakopane városát, kirándultunk a Lengyel-Tátra és a Pieninek Nemzeti Parkban, valamint három napot eveztük a zúgókkal teli Dunajec-folyón. Összesen 27 diákunk és 2 kísérő tanárunk vett részt az egyhetes programon. Köszönjük szépen a Budapest XXII. kerület Budafok-Tétény Önkormányzatának az anyagi támogatást, mellyel színesebbé tethettük túránkat.

 Június 22-ének, a tanévzáró napjának éjszakáján népes csapat gyülekezett a népligeti buszállomás környékén. A magyar-portugál európabajnoki meccstől hangos nagyvárost gyorsan magunk mögött hagytunk, ahogy buszunk elindult hétórás éjszakai útjára. Másnap reggel már Krakkó városa köszöntött minket. A hosszú buszozástól kissé álmosan, és elnyűtten indultunk megismerésére, s rögtön le is nyűgözött. Elsőként a belvárosban és a város hatalmas főterén bolyongtunk, majd a Wawelt vettük célba, ahonnan már látszott a Visztula-folyó, valamint a város híres sárkányának szobra. Négyórás bolyongás után újabb kétórás buszút következett Zakopane városáig. A Lengyel-Tátra fővárosa napsütéssel és hőséggel fogadott minket. Felállítottuk sátrainkat a kempingben, majd a nagyok megkezték első túrájukat, a kicsik pedig megpróbálták kipihenni a hosszú kilométerek fáradalmait.

Péntek hajnalban a nyolcadikosainkból is az ifikből álló kontingens már útban volt a hegység legjellegzetesebb gerincútjának a Sas-útnak a felvedezésére. Az éjszakát a kényelmes Murowaniec menedékházban töltöttük 1500 méteren, innen még kétórás komoly küzdelem várt ránk, hogy elérjük a kétezer méter feletti csipkézett hegygerincet. Utunk során két csodálatos tengerszemet érintettük, majd fél tíz környékén megkezdük a láncokkal biztosított gerincút bejárását. Nem volt könnyű dolguk. Az út hol meredeken kaptatott felfelé, hol pedig apró csorbákba ereszkedett be, megnehezítve ezzel a haladást. Dél körül értük el túránk legmagasabb pontjáb a Zerge-hegyet (2291 m), ahonnan csodás kilátás nyílt a tengerszemek, valamint a Szepesi-Öt-tó völgye irányába is. Egyre fáradó csapatunkból sokatt kivett a rendkívüli hőség, s vizünk is egyre fogyatozott. Így is sikerült elérnünk a Gránát-csúcsokat (2239 m). Innen meredek lejtő következett a reggel már megismert tengerszem felé, melynek csodálatosan kék vize már nagyon csábított a frissítésre, esetleg egy fürdésre. Mire leértünk csapatunk másik fele is megérkezett, ők a kempingből indulva kb. 3 óra alatt érték el az 1640 méteren található víztükröt. Miközben pancsoltunk megérkeztek a viharfelhők, így nekiindultunk a hosszú-hosszú lejtönek. A kicsit 16, a nagyok pedig kb. 20 km-t túráztak ezen a szép napon, mely nem mindennapi teljesítmény magashegyi körülmények között.

Szombat reggel lebontottuk sátrainkat. A tegnapi kemény túra hatása már jócskán érződött lábainkban, így ma igen könnyű program volt kilátásban. Rövid zakopane-i városnézés után buszra szálltunk, s Nowy Targ érintésével Sromowce Wyzne falucskáig utaztunk. Itt ömlik ki a Dunajec a Czorstyn-víztározóból, s ez a kis falucska lesz majd háromnapos vizitúránk kiindulópontja. Ma azonban még nem szálltunk vízre. Könnyű sétát tettünk az alig három kilométerre található Nedecz várához, mely a lengyel Szepesség egyik ékköve. A 14. században még a magyar határ védőerődíményeként épült. Ma is tombolt a kánikula így természetesen a fürdés sem maradt ki a víztározóban.

Vasárnap délelőtt meghozták felfújható vadvízi kajakjainkat és kenuinkat, s rövid tájékoztató után vízre is szálltunk. Első nap 22 km várt ránk a folyó kanyarokkal és zúgókkal tűzdelt háborgó vizén. Különösen a délutáni szakasz volt szép, amikor a Pinenek Nemzeti Park 9 kilométer hosszú kanyargós szurdokvölgyén eveztünk át. Mindössze két hajó borult meg, a többieknek sikerült szárazon megúszniuk a kalandot. Délután 4 óra felé érkeztünk meg Krosciensko nad Dunajecem városába. A kempingben felállítottuk a sátrainkat, megvacsoráztunk, majd a lengyelekkel együtt szurkoltunk a magyar vállogatottnak, akiknek így sem sikerül maguk alá gyűrniük a belgákat.

Hétfőn sajnos elromlott az eddigi csodálatos idő, komor felhők érkeztek fölénk, s az eső is rázendített. Délelőttre tíz kilométeres túrát terveztünk a Pinenek Nemzeti Parkba. A vastag lombkoronák megvédtek minket a szemerkélő esőtől. Egészen a Sokolica csúcsig (747 m) kaptattunk fel, ahonnan csodás kilátás nyílik a Dunajec folyó tegnap már megevezett bámulatos kanyarulataira. Délután aztán ismét hajóba szálltunk, s 15 km-t eveztünk Tylmanowa falucskáig. A szakaszon még a tengapinál is több zúgón kellett leeveznünk, s bár az idő hűvös volt, s az eső is szemerkélt, a csapat többsége élvezte az evezést. Különösen az utolsó kilométert, amikor egy kiépített vadvízi evezőpályán tehettük próbára eddig megszerszett tudásunkat.

Kedd reggel a vizitúra leghosszabb szakaszának vágtunk neki, a 23,5 km-re lévő Stary Sacz (Ószandec) városa volt a cél. Ismét kalandos vizet kaptunk magunk alá: hol megfeneklettünk, hol hatalmas sziklákat kellett kerülgetnünk, hol pedig zúgókon kellett leeveznünk. Délután öt óra tájékán értük el túránk végpontját. Rövid séta várt ránk a kempingig, ahol utolsó éjszakánkat töltöttük.

Szerda hajnalban már bontottuk sátrainkat, hiszen reggel hét órakor indult buszunk vissza Krakkóba. Rövid pihenő után újabb hét és fél órás út várt ránk Budapestig. Megfáradva, de élményekben gazdagon térhettünk vissza otthonainkba. A túráról készült fényképalbum megtekinthető itt.

 

 

 

Partnereink

bakosfa iskolagyumolcs  
kobold 004    

Nemzeti Együttmüködési Alap

Alapítványunk a 2019. évműködési kiadásainak fedezésére sikeresen pályázott a Nemzeti Együttműködési Alaphoz és 154.000 forintot nyert. Köszönjük a támogatást.

Eseménynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Itt talál meg minket

Közösségi oldalunk

életrevaló

agenda21 okoiskola tehetsegpont umwelt unesco
© Gádor Általános Iskola 1950 - 2019 - minden jog fenntartva.

E-napló belépés

ekreta weblap

Legújabb események

P ápr. 26 @09:00 - 05:00PM
Gádor Trail
Free Joomla! templates by AgeThemes