Bonnban vehettük át az Agenda 21 környezetvédelmi díj legmagasabb fokozatát

A Gádor Általános Iskola 3 diákja és 3 pedagógusa 2015.március 13-án pénteken a Bonnban található Rajnai Friedrich-Wilhelms-Egyetem dísztermében ünnepélyes keretek között vette át az Agenda 21 környezetvédelmi díj 3-as, legmagasabb fokozatát. A kitüntetés tartalmazza a név jogos használatát, az iskola falára felszerelhető táblát és zászlót. Az „Agenda 21 – a jövő iskolája” megtisztelő kitüntetést a Gádor Iskola az eltelt 3 év környezetvédelmi tevékenységének köszönheti. Az eltelt 14 évben a Gádor Iskolának ez az ötödik olyan környezetvédelmi díja, amelyben a bonni testvériskolájukkal, az Emilie-Heyermann-Reáliskolával közösen vesznek részt az Észak-Rajna-Westfáliai Környezet- és Természetvédelmi Akadémia felhívására. A kampány 2001-ben indult és 3 éves ciklusonként kell az iskoláknak beszámolniuk környezetvédelmi tevékenységükről. A neves tagokból álló zsűri bírálja és fogadja el minden 3. év végén a benyújtott dokumentációt. Az díjat Bonn polgármesterasszonya Gabriele Klingmüller, az egyetem rektora Jürgen Fohrmann és Norbert Reichel az Oktatási Minisztérium képviselője adták át.

Békyné Csabai Éva
intézményvezető-helyettes
projektvezető 

További fényképek

Partnereink

bakosfa iskolagyumolcs  
kobold 004    

Nemzeti Együttmüködési Alap

Alapítványunk a 2019. évműködési kiadásainak fedezésére sikeresen pályázott a Nemzeti Együttműködési Alaphoz és 154.000 forintot nyert. Köszönjük a támogatást.

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Itt talál meg minket

Közösségi oldalunk

életrevaló

agenda21 okoiskola tehetsegpont umwelt unesco
© Gádor Általános Iskola 1950 - 2019 - minden jog fenntartva.

E-napló belépés

ekreta weblap

Legújabb események

P márc. 29
Tavaszi szünet
Szo márc. 30
Tavaszi szünet
V márc. 31
Tavaszi szünet
H ápr. 01
Tavaszi szünet
K ápr. 02
Tavaszi szünet
Sze ápr. 03
Tavaszi szünet
Cs ápr. 04
Tavaszi szünet
P ápr. 05
Tavaszi szünet
Szo ápr. 06
Tavaszi szünet
V ápr. 07
Tavaszi szünet
Free Joomla! templates by AgeThemes